2009. március 8., vasárnap :::
Alexander Fleming valamikor a húszas évek közepén elment szabadságra, és őrizetlenül hagyta a baktériumtenyészetét. Lehet, hogy a takarítónő is szabadságra ment, a laboratóriumban elszaporodtak a gombák, nem sokat teketóriáztak, kiirtották a baktériumokat. Fleming megmentette az életemet. Valószínűleg nemecsekként vitt volna el a tüdőgyulladás a hatvanas évek végén, ha nincs a penicilin.
Napok óta őrizetlenül áll a tűzhelyemen egy fazék főtt rizs. Amikor hazaérkezem, óvatosan fordítom a kulcsot a zárban, majd belépve szaglászni kezdek. Lehet, hogy Fleming berúgta az ajtót? A gombák összeszarták magukat, és a gombaszar ölte meg a baktériumokat?
Nem tudom. Talán azt várom, hogy a rothadó rizs majd elpusztít valamilyen ráksejteket? Valószínűleg el kellene helyeznem a fazékban egy rákos szervet. Egy rákos herét? Egyelőre nincsenek rákos szerveim. Úgyhogy a fazék rizs mehet a kanálisba.
Hasta la vista
A Fleming-történet azért is oly kedves a szívemnek, mert jól példázza, hogy a véletlenek és a rendetlenség sokkal hatékonyabban lendíti előre a világ dolgait, mint a görcsös erőfeszítések, a fogcsikorgatós tenniakarás, aminek mindig valami világválság vagy világháború a vége.
Az a fazék fényezetlen B-rizs viszont lehet, hogy engem fog elpusztítani, ha nem ürítem ki a lábost mihamar.
::: barango írta 1:50-kor
